A niggerező szegedi professzor Nobel-díjas elbánásban részesül
Van államfő, aki visszavon magas kitüntetést, van aki nem. Puskás Öcsi pedig megtarthatta a Munka Érdemrend arany fokozatát.
Van államfő, aki visszavon magas kitüntetést, van aki nem. Puskás Öcsi pedig megtarthatta a Munka Érdemrend arany fokozatát.
2017-ben állítottak szobrot a leghíresebb magyar futballistáról Ausztráliában, mára elhanyagolt lett.
A portugál sztár Andorra ellen vágott gólja karrierje 746. találata volt.
A Puli Space Technologies szeretné, ha az Aranycsapat emléke az idők végezetéig fennmaradna, ezért a róluk szóló információkat – egy időkapszulába zárva – a Holdra vinnék.
A legismertebb magyar mennybemenetele és pokoljárása – két félidőben. A nemzeti musicalben számtalan drámai pillanat maradt kiaknázatlanul.
A nemzeti ünnepen megnéztük a legismertebb magyar mennybemenetelét és pokoljárását – két félidőben.
Szöllősi György természetesen Nemzeti Sportot olvas, amikor egy labda megzavarja.
A FIFA legendái között szerepel majd a focis videojáték egyik játékmódjában, Xavi, Pelé vagy épp Eric Cantona mellett.
Lassan eljut Andy Vajna egyik nagy álma – a Puskás-film – a forgatásig, már a forgatókönyv finomítása zajlik. Vajna Tímea bejelentette, hogy továbbra is figyelemmel kíséri a film útját, akár producerként is.
„Ez az álom végre megvalósult.”
A Real Madridot az igazgatótanács alelnöke is képviseli a stadionavatón.
Nemzeti Sport főszerkesztője, Szöllősi György a legnagyobb tulajdonosa a Puskás-relikviákat értékesítő cégnek. A vállalat minden eddiginél jobb évet zárt.
Vajon bekerül az Aranycsapatba Dózsa László (1942-)?
Orbán Viktor miniszterelnök és George F. Hemingway klubtulajdonos csütörtökön átadta a Budapest Honvéd labdarúgócsapat Magyar Futball Akadémiájának új utánpótlásközpontját.
1954. július 4-én volt a svájci világbajnokság döntő mérkőzése, ahol a magyarok az NSZK-val játszottak. Az akkori magyar válogatott, az Aranycsapat a világ legjobbja volt, a döntő abszolút esélyesének számított, már csak azért is, mert a csoportmeccsen 8:3-ra legyőzték a németeket.
Talán erre a nyilatkozatra szokás azt mondani, hogy nem láttuk jönni.